Regisztráció     Új jelszó

A kamion a miénk és el akarunk menni vele. - És megint dühbe jövünk

Megkezdődőtt az idei év, szeretettel köszöntöm a másodéves hallgatókat!

Bemutatkozás


Szeretettel köszöntöm az oldalamon!

 

Ez az oldal azért jött létre, hogy bemutathassam eddigi munkáimat, és kicsit rendszerezzem is őket, de az oldalon nem csak a munka kap szerepet, hiszen ha valakivel kapcsolatba kerül az ember szeretné jobban is megismerni, kialakítani vele egy megbizható kapcsolatot, éppen ezért családomat is bemutatom ezen a weboldalon.

 

Jelenleg a Pécsi Tudományegyetemen dolgozom alkalmazás fejlesztőként, de korábban már dolgoztam az Elcoteqben, azt megelőzően pedig a Pollack Mihály Műszaki Karon.

 

Több lábon szeretek állni a világban, így a munkám mellett óraadóként dolgozom a Pedagógia Tanszéken, és Médiatechnológusok képzésében veszek részt. Ezen kívűl korábbi munkatársammal közös üzletet is elkezdtünk, melynek a neve Emlékgyár, ahol a videózással kapcsolatban élhetem ki magam, így a kreativításom is megmutathatom. De ha kérdezi valaki mi a foglalkozásom, akkor természetesen alkalmazás fejlesztőként mutatkozom be, hiszen a munkahelyemen és vállalkozásomban is ezzel foglalkozok. Munkáimat három nagy részre szoktam bontani: egyedi alkalmazások, webáruházak és céges oldalak, mindegyiket külön oldalon szeretném bemutatni.

 

Remélem sikerül egy kicsit jobban megismerni az oldal segítségével, amennyiben kérdése akadna, érdeklődni szeretne valamelyik munkám után kérem a Kapcsolat oldalon üzenjen.

 

Tisztelettel:

Korpa Krisztián


Készítette: Korep © 2010